Rémálom a nőknek: hajhullás, kopaszodás
34 éves voltam, amikor a derékig érő hajam elkezdett durván hullani, szárazzá válni. Persze más tünetek is jöttek (ez 17 éves sztori), de ekkor még a hashimoto (a pajzsmirigyet érintő autoimmun gyulladás) felismerése és kezelése gyerekcipőben járt itthon. Ehhez nekem még társult a miómaság is, ami nem jelentett mást, itt bizony kemény hormonegyensúly hiányos állapot alakult ki. Jó időbe telt amire rájöttem, a hangzatos hajhullás elleni készítmények, vitaminok mit sem érnek, ha a kiinduló problémát/problémákat nem keressük vissza és kezeljük.

Egyeseknél a hajhullás bekövetkezhet hirtelen és nyilvánvalóan. Az is lehet, hogy csak átmeneti, és például néhány hónappal a szülés vagy egy stresszesebb időszak után jelentkezik. Másoknál azonban a hullás lassú és alattomos lesz, és előfordulhat, hogy csak akkor lesz észrevehető, amikor a haj 50%-át elveszítették. Az alopecia az alopecia areata kategóriába sorolható, amely a fejbőr foltjait vagy bizonyos területeit érinti (ezt nevezik hormonális hajhullásnak is), vagy totális hajhullás.
Ettől függetlenül a hajunk minőségét örököljük is, lehet vékony szálú, vastag, kevés vagy dús, de ettől függetlenül beborítja így vagy úgy a fejbőrt. De mi van akkor, ha elkezd hullani, ritkulni vagy szárazzá, fénytelené, töredezetté válni?
Női hajhullás tünetei
Nézzünk meg néhányat a leggyakrabban előfordulók közül:
- Fokozott hajhullás
- Hajritkulás egyenletesen mindenhol, de a homlokvonalnál nem látványos
- Haj volumenének, minőségének csökkenése
- Copf vagy fonat dússágának csökkenése
- Karácsonyfa-szerű mintázat, amikor a haj a középvonalban megritkul és szétválik és a fejbőr jól láthatóvá válik

A hajhullás okai
Az önbizalomra, megjelenésre gyakorolt negatív hatása a hajhullásnak nyilvánvaló, viszont ne felejtsük el külső jele lehet annak is, hogy valami nemkívánatos történik belül és annál jobb, minél hamarabb kivizsgáltatjuk és kezeltetjük. Az ok keresésekor fontos az, legalább 6 hónapot visszamenőleg legalább megvizsgálni a lehetséges kiváltó okok azonosítása érdekében.
Az alopecia néhány oka a következők:
Hormonális egyensúlyhiányok
Ezt okozhatja a túlzottan magas tesztoszteron a nőknél, vagy a tesztoszteron dihidrotesztoszteronná (DHT-egy erősebb tesztoszteron típus, amely nagyobb hatással van a hajhagymákra) a férfiaknál és a nőknél egyaránt. Az ilyen típusú hajhullás leggyakrabban policisztás petefészek-szindrómában (PCOS) szenvedő nőknél fordul elő, és gyakori kísérője a magas tesztoszteronszinttel járó egyéb tünetek, mint például a pattanások, az arc- vagy testszőrzet növekedése, valamint a menstruációs ciklus változásai és a súlygyarapodás.
Vegyes bizonyítékok állnak rendelkezésre az ösztrogén szerepére a hajhullásban. Az alacsony ösztrogénszint (különösen a szülés után vagy a menopauza idején) egyes nőknél hajhullással járhat.
Hormonális fogamzásgátlás
A női hajhullás gyakran a hormonális fogamzásgátlás közvetlen következménye is. A legrosszabb hatással járók az injekció, a hormontartalmú intrauterin eszközök pl. hüvelygyűrűk(pl. Nuvaring) és a fogamzásgátló tabletták. Ezek progesztineket (szintetikus progeszteront) tartalmaznak, amelyek erősen androgén (tesztoszteronszerű) hatásúak, és csökkenthetik a szőrtüszők méretét. Az androgén progesztinek okozta hajhullás hónapokig (néha akár évekig) is eltarthat, amíg észrevehetővé válik, és még tovább tart a regenerálódás szakasza.
Autoimmun betegség
Az alopecia areata gyakran más autoimmun betegségekkel, például pajzsmirigy-rendellenességekkel, vérszegénységgel és egyéb, autoimmun komponenssel járó bőrbetegségekkel összefüggésben fordul elő. Az immunrendszer olyan rendellenessége okozza, amely károsíthatja a szőrtüszőket és megzavarhatja a normál hajképződést.
Pajzsmirigy betegség
A pajzsmirigyhormonok közvetlenül befolyásolják a haj növekedését. Klinikai vagy szubklinikai hypothyreosis gyakran fordul elő a hajhullásban szenvedőknél. A pajzsmirigy alulműködésének leggyakoribb oka a Hashimoto-féle pajzsmirigygyulladásnak nevezett autoimmun állapot, amelyben a pajzsmirigy gyulladásban van és amelyet a szervezet saját immunsejtjei támadnak meg. Ilyen esetekben mind az alacsony pajzsmirigyműködés, mind a pajzsmirigy elleni autoimmun antitestek hozzájárulnak a hajhulláshoz.
Tápanyaghiányok
Ha hajhullásról van szó, az étrend az egyik legfontosabb tényező. A helytelen táplálkozás nemcsak áteresztő bélrendszerhez vezethet, de autoimmun betegségeket is kiválthat, továbbá tápanyaghiányt. Az alacsony vas-, cink-, fehérje-, folsav-, D-vitamin- és B12-vitamin-tartalmat mind összefüggésbe hozták a hajhullással. És ekkor hiába szed valaki folyamatosan mindenféle csoda vitaminokat hajhullás ellen, vagy keni bármilyen szerrel a fejbőrét, mert ilyenkor a bélsejtek/bélfal károsodása folytán ezek hasznosulása/felszívódása a nullával is lehet egyenlő.
Stressz és szorongás
A stressz a hajhullás gyakori oka. A stressz kiváltó oka lehet trauma, betegség, alultápláltság/tápanyaghiány vagy más negatív fizikai hatás. Gyulladást okoz, és egy kutatás szerint az androgén alopeciában szenvedőknek magasabbak a gyulladás markerei, amely a betegség okozta fizikai stressz kategóriába sorolható.
Fejbőr fertőzések
A fejbőr bizonyos fertőzései hajhullást is okozhatnak. A gyakori fertőzések közé tartozik az ótvar, a Trichomycosis nodularis és a folliculitis (a tüszők gyulladása). Gombás fertőzéshez nekem is volt szerencsém, amit egy nívós fodrászatban volt 'szerencsém' összeszedni...
Mit tehetsz természetes úton a hajhullás ellen?
Ugyanúgy, mint bármely más állapot kezelésében, a probléma megoldásának legjobb módja a hajhullást kiváltó ok azonosítása, amiben a fent leírtak segítségedre lesznek. Ahelyett, hogy egyszerűen csak valamilyen agyon reklámozott terméket vásárolnánk, a legjobb, ha laborvizsgálatokkal kezdjük meg felkutatni a mögöttes hormonális, gyulladásos, autoimmun, táplálkozási, fertőzési és stresszel kapcsolatos tényezőket. Laborvizsgálatokra javaslatokat itt találsz.
Az eredményektől függően néhány dolog, amit időközben megtehetsz:
- Kerüld a gyulladást okozó ételeket, például a finomított, hidrogénezett növényi olajban sült és/vagy rántott ételeket, a finomított cukrot tartalmazó ételeket. Helyette fogyassz gyulladáscsökkentőket, például friss idényzöldségeket gyümölcsöket és zöldségeket, teljes értékű álgabonákat, bio húsokat.
- Tartsd fent az egészséges bélbaktériumok egyensúlyát, mert ezek is csökkentik a gyulladást. Fogyassz rendszeresen friss idényzöldséget és ügyelj az elegendő mennyiségű rostbevitelre is. Ezzel üzemanyagot biztosítasz és táplálod a jó baktériumokat.
- Biztosítsd a vasban és cinkben gazdag élelmiszerek megfelelő bevitelét, beleértve a zöld leveles zöldségeket, hüvelyeseket, dióféléket és magvakat.
- Győződj meg róla, hogy eleget pihensz, jól alszol és lazítasz.
- Tanuld meg hatékonyan kezelni a stresszt.
- Napsütésről ne feledkezz meg, nem csak a D-vitamin miatt, de a napfény hatására gyulladáscsökkentő és a bőrt fertőtlenítő folyamatok is aktivizálódnak.
- Ne használj olyan samponokat, balzsamokat, fejbőr ápolókat amik tele vannak szintetikus anyagokkal és vegyszerekkel. Ezek rendkívül károsak a hajra, hajhagymákra, de hormonálisan is befolyásolhatnak (xeno-ösztrogének). Válassz jó minőségű bio/organikus minősítésű termékeket.
Segítségre lenne szükséged, keress bátran az info@zsolnaizita.hu email címre írt levéllel.