Alakítsd át a bélflórád!
Miért? Hogyan?
Miért érdemes a Sympro F Vegan-t választani?
Bélflóránknak környezeti, azaz földrajzi (országokhoz, földrészekhez köthető), valamint egyénekre jellemző, ujjlenyomatszerű jellegzetességei vannak.
Klinikai kutatások mutatták ki, hogy alapvetően két fő baktériumcsoport alkotja bélflóránkat: Bacteroides és Prevotella.
Az egyénre jellemző mikroflóra összetétele független a nemtől, bőrszíntől, földrajzi helytől. A táplálkozás a bélflóra összetételének elsődleges meghatározója. Bacteroides baktériumokat a vegyes táplálkozást követők és állati termékeket fogyasztók hordozzák, míg a Prevotella baktériumok elsősorban a főként növényi eredetű táplálékokat fogyasztók jellemzője.
A táplálkozás képes rövid idő alatt – néhány nap, esetleg hét – megváltoztatni mikroflóránk összetételét. Az új egyensúlyhoz azonban szervezetünknek is alkalmazkodnia kell.
Táplálkozásunk által kialakult és egyensúlyban lévő bélflóránkat azonban a különböző fertőzések, betegségek károsítják, megváltoztatva annak összetételét. Ez a megváltozott összetétel is egyensúlyra törekszik, de a puffadás, hasmenés, székrekedés intő jelek, hogy valami nincs rendben az emésztésünkkel. Ezeket a negatív hatásokat csak fokozza stressz, ami köztudottan károsan hat egész szervezetünkre.
A vegán étrendet követők esetében különösen fontos a Lactobacillusok rendszeres bevitele, pótlása, mert szerepük kiemelkedő a vastagbél funkcióinak ellátásában.
A visszatérő tünetek (puffadás, hasmenés, hasi fájdalom, diszkomfort) jelzik, hogy előnytelenül változott a vastagbél mikroflórája. Az ilyenkor elszaporodó baktériumok negatív hatással vannak emésztésünkre, a bélnyálkahártyát károsító, a szervezetünket terhelő anyagokat termelnek, amelyek allergiák, gyulladások és megbetegedések kialakulásához vezethetnek.
Ezért fontos bélflóránk átalakítása!
Bélflóránkat ellenállóbbá, összetételét, egyensúlyát stabilabbá, működését hatékonyabbá, hasznosabbá tehetjük, ha rendszeresen és célzottan tápláljuk a bennünk élő, előnyös tulajdonságú baktériumokat, táplálkozási szokásainkhoz igazítottan.
Sympro F Vegan - a változás támogatója
- Termékünk kizárólag klinikailag tesztelt baktériumtörzseket tartalmaz, európai csúcstechnológiával előkészítve
- A vegán étrendet követők számára, tudományos alapon kialakított összetétel
- Élőflóra tartalma minimum 5x annyi, mint egy átlagos termék esetében
- Célzott tulajdonságú törzseket tartalmaz, amelyek egymással és a szervezetünkkel is szimbiózisban képesek működni
- Lactobacillus tartalmának köszönhetően a bélflóra vitaminokat, aminosavakat és más hasznos anyagokat termel
- Megnő a bélflóra nyáktermelő képessége, amely védi a bélnyálkahártyát és segíti a hasznos baktériumok szaporodását
- Célzottan képes a nemkívánatos, káros anyagokat termelő baktériumok, esetenként a kórokozók számának csökkentésére - klinikailag bizonyítottan
- Természetes eredetű, növényi inulint tartalmaz, amely a Lactobacillusok kizárólagos tápanyagaként szolgál
B1-vitamin részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban és hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.
B6-vitamin részt vesz a normál fehérje- és glikogén-anyagcserében és hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.
Élesztőkivonat igazoltan fontos tápanyagokat tartalmaz a bélflóra számára, a vastagbél kezdeti szakaszától a távoli szakaszáig. Élelmi rostokat tartalmaz, amelyek kulcsfontosságú tápanyagként, energiaforrásként szolgálnak a bélflóra számára. Szelektíven serkenti bizonyos baktériumtörzsek fejlődését és metabolikus tevékenységét, amely bizonyítottan összefügg szervezetünk működésével. Összeségében hozzájárul bélflóránk sokszínűségének kialakításához és annak megőrzéséhez.
Összetétel, adagolás
Sympro F Vegan
Liofilizált, élő baktériumokat, inulint, élesztőkivonatot és B-vitaminokat tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula
Összetevők: inulin; élesztőkivonat; kapszulahéj: hidroxipropil-metilcellulóz; liofilizált, élő Lactobacillus plantarum; liofilizált, élő Lactobacillus rhamnosus; liofilizált, élő Streptococcus thermophilus; B1-vitamin (tiamin-hidroklorid); B6-vitamin (piridoxin).
Az alap- és segédanyagok származási helye EU és nem EU.
Aktív anyagtartalom 1 kapszulában:
- Lactobacillus rhamnosus, Lactobacillus plantarum, Streptococcus thermophilus; össz. csíraszám: min. 17,5 milliárd (17,5x109) CFU**
- Inulin: min. 352 mg
- Élesztőkivonat: 200 mg
- B1-vitamin: 2,2 mg (NRV*%: 200%)
- B6-vitamin: 2,8 mg (NRV*%: 200%)
*NRV = felnőttek számára ajánlott napi beviteli referenciaérték.
**CFU (Colony Forming Unit) – telepképző egységek száma.
Napi ajánlott mennyiség: a készítmény kizárólag felnőtteknek ajánlott. Napi 1 kapszula, étkezés után, bő folyadékkal.
Fontos figyelmeztetés: a készítmény összetevőire érzékeny személyek a terméket nem fogyaszthatják. Az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl. Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos étrendet és az egészséges életmódot. Gyermekek elől elzárva tartandó.
Tárolás: száraz helyen, fénytől védve, legfeljebb 25 °C-on, az eredeti csomagolásban tárolandó. A termék kupakját mindig gondosan zárja vissza! Felbontás után javasolt a doboz teljes tartalmának felhasználása az adagolásnak megfelelően.
Nettó tömeg: 24,75g / 30 db kapszula
OGYÉI szám: 29994/2022
A termék származási helye: EU (Magyarország).
Gyártja és forgalmazza: SymbiGen Kft., 6724 Szeged, Makkoserdő sor 7.